2016. július 21., csütörtök

Tudtad, hogy testünk egy nyitott cső? - Dr. Rajesh Savera után szabadon

     Leegyszerűsítve egy alul és fölül is nyitott csőként tudnánk ábrázolni törzsünket. Nyitva fölül, ahol a táplálékot bevesszük, és nyitva alul is, ahol a salakanyagok távoznak.

Valójában persze jóval bonyolultabb és tekervényesebb a rendszer a szájunk és a végbélnyílásunk között, így aztán tisztítani is sokkal nehezebb, mint egy egyszerű csövet.


Emésztésünk egy hosszan, 12-24 órán át tartó folyamat, ennyi ideig tart, amíg a megrágott étel megemésztődik, a hasznos anyagok felszívódnak, a káros anyagok pedig kiürülnek. A hosszú folyamat alatt a bélben egy hullámmozgás segíti a táplálék előrehaladását.

A legtöbb méreganyag a bélrendszerben, azon belül is a vastagbélben rakódik le. Ennek a folyamatába most nem mennék bele, nem az én tisztem pontosan leírni. A bélrendszerben lerakódó anyagok hátráltatják a bél hullámmozgását és nem is hinnéd, hogy ez hányféle betegség kialakulásához vezethet. Ugye nem is gondoltad volna, hogy a bélrendszer megfelelő működése felelhet a hasmenésen és székrekedésen túl az asztmáért, az allergiákért, a refluxért, a különböző női nemi szervvel kapcsolatos megbetegedésekért, az ízületi fájdalmakért vagy a depresszióért is. Mit tudunk ez ellen tenni?

Először is vigyázzunk, hogy mi megy be a csövünkön! A legegyszerűbb volna azt mondani, hogy kizárólag egészséges táplálékot vigyünk be szervezetünkbe, azaz leginkább zöldségeket és gyümölcsöket. Persze ezt leginkább csak mondani könnyű, az egészséges táplálkozásra való átállás a mai rohanó, finomított szénhidrát uralmú világban egyáltalán nem olyan egyszerű.

Az emésztőrendszer alapvetően egy savas környezet. Szükségünk van olyan táplálékra, olyan anyagokra, amelyek lúgosítani tudják a szervezetünket. Szerencsére a DXN kínálatában van egy olyan termék, amely a belet rostokkal tisztítja és közben lúgosítja is. 21 gyógynövény összetevője külön-külön is megtalálhatók az élelmiszerek, fűszerek között, de ahelyett, hogy nekünk kellene őket nap mint nap összeválogatni, összepréselni és előkészíteni, a MycoVeggie elvégzi ezt a feladatot helyettünk. Összeporítva, mindössze egy 5g-os adagolókanállal egy pohár vízben reggeli előtt bevéve megoldja az egyik legfontosabb egészségügyi problémát életünkben, hogy ne kelljen olyan szigorúan odafigyelnünk az étkezésünkre, bár túlzásokba így se ajánlott esni a gyors- és finomított ételek terén. 


A MycoVeggie tartalmaz több gyógygomba-fajtát, gyógynövények leveleit, zöldségeket és gyümölcsöket, vagyis rengeteg rostot, C-vitamint, kálciumot és vasat tartalmaz, ellenben nincs benne sem cukor, sem koleszterin. 21 nélkülözhetetlen összetevőjéről csak röviden:

  • Nyálkás útifű: vízzel összekeverve megdagad és rostként kezd el funkcionálni. A bélrendszeren áthaladva felszívja a lerakódott méreganyagokat, majd kiüríti azokat a szervezetből;
  • Zeller: táplálja és kitisztítja a szervezetünket;
  • Eperfa levél: stimulálja az emésztőrendszerünket;
  • Noni levél: gyulladáscsökkentő és baktériumölő, még hatékonyabb, mint a gyümölcse;
  • Gingko biloba: jótékony a hatása az emésztőrendszerre;
  • Gyömbér: segít a savak semlegesítésében;
  • Citromfű: az olajának fontos szerepe van a bélrendszer beolajozásában;
  • Többféle gyógygomba, mint a shitake, csoportos álpereszke, májusi pereszke, kínai süngomba, myári laskagomba;
  • Kukorica: rostjaival járul hozzá a hatékony tisztításhoz;
  • Lime és Narancs: belülről tisztítja az emésztőrendszert;
  • Spirulina: lúgosító hatású;
  • Zöld tea: jó tisztító hatású;
  • Mandarinhéj: stimulálja a bélmozgást;
  • Fahéj: stimulál, javítja az étvágyat, ez is tartalmaz olajat;
  • Csillagánizs: gyomorerősítő, étvágyjavító hatás;
  • Szegfűszeg: olajat tartalmaz.

Hogyan használjuk?
Tegyünk egy adagolókanállal (5 g) 1 pohár hideg vagy meleg vízbe, majd azonnal igyuk meg, ezt lehetőleg 1 órával reggeli előtt.  Miért reggeli előtt? Mert ez esetben ez fog először végigmenni rajtunk a nap során, és az ételek utána már egy tiszta rendszeren utaznak át. Ezenkívül beindítja a bélmozgásokat is.

Gyerekek is szedhetik!
Sőt, étvágytalan vagy hiperaktív gyermekeknek kifejezetten ajánlott. Víz helyett bármilyen gyümölcslével összekeverhető.

Reggelinek is kiváló!
Összekeverhetjük mindenféle magvakkal és pelyhekkel, ez esetben kitűnő reggeli válik belőle.

Milyen kiszerelésben kapható?
Egy 400g-os dobozban szerezhető be, abból napi 1 adagolókanállal kell beszedni, így a doboz 80 napig, majdnem 3 hónapig kitart.

Hol szerezhetem be?
Szerezd be a webáruházban, itt: http://fitokucko.dxn.hu/termekek#myco-veggie
Fogyasztói áron nagyjából 9300 Ft-ra jön ki 1 havi adag, törzsvásárlói áron pedig 7500 Ft-ra. Mivel a fogyasztói és a törzsvásárlói ár közötti különbség éppen felér egy regisztrációs díjjal, ezért mindenképpen érdemes beregisztrálni, és már törzsvásárlóként beszerezni a MycoVeggie-t, ill. onnantól az összes többi egészséges, ganodermás terméket.

Szerezd be még ma a bélrendszeredet helyretévő csodaszert!





Próbáld ki mellé egészséges, ganodermás kávéinkat is: http://fitokucko.dxn.hu/termekek

 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése