2016. március 29., kedd

Teával a láz ellen?

Az elmúlt pár hónapban sok vírussal, kórokozóval találkoztam közvetlen környezetemben. Kezdődött a jó öreg kruppal, aztán volt kötőhártya-gyulladásunk, influenzánk és most legutóbb kéz-láb-fej vírusunk. Én mindet megúsztam szerencsére, de a család többi tagját nem kímélték a vírusok.




A gyerekeknél még folyamatban van a spirulina és a ganoderma bevezetése az étrendbe, itt még kisebb akadályok adódtak. Andris gyerekkora óta elég gyenge immunrendszerét pedig még mindig nem sikerült elég jól megerősíteni, amellett, hogy ő minden nap túlterheli magát a sok munkával és a kevés pihenéssel.

Arról már korábban írtam, hogy a ganodermás készítmények milyen jó hatással vannak a családunkban a betegségekből való kilábalásnál. Most legutóbb viszont az tűnt fel, hogy az öt gyógynövény keverékéből álló Spica tea sem elhanyagolható segítség, még a felnőtteknél sem.

Andris épp a gyerekektől elkapott kéz-láb-fej vírus tüneteit kezdett el érezni magán, persze ekkor még fogalma sem volt arról, hogy mit kapott el, csak magas láza volt és fáj a torka. Még a háziorvos sem tudta diagnosztizálni a vírust, hiszen annyira új még ez a felnőttek körében, a kéz-láb-fej ugyanis évtizedeken keresztül csak a gyerekeknél jelent meg – idáig. A magas lázra azonban úgy gondolta, megpróbál inni egy kis Spica teát. Pontosan kétszer tett így, és pontosan kétszer vitte le a lázát a tea, 38,6°C környékéről 37,4°C körülire.

A Spica tea, ganodermán kívül még közönséges gyíkfüvet, mandarinhéjat, mentát és édesgyökeret is tartalmaz. A gyíkfű fertőzések kezelésére alkalmas, a mandarin, a menta és az édesgyökér gyulladáscsökkentő hatású, a ganoderma pedig segít az immunrendszer helyreállításában. Kínai források szerint az öt gyógynövényből álló keverék fő feladata a testben felgyűlt hő elvezetése.

Ezek szerint nem csak gyerekeknél alkalmazható ez az egyébként is jó ízű tea, hanem felnőtteknél is jól hat, finom és egészséges is. A Spica tea itt rendelhető meg.

A következő feladatom az lesz, hogy lassan és fokozatosan beépítsem a spirulinát a legkisebb (8,5 hós) gyerek étrendjébe. A későbbiekben erről a tapasztalatomról is olvashattok majd.

A termékeinket itt tudod megtekinteni, az összetevőket elolvasni, ill. megrendelni: http://fitokucko.dxn.hu/termekek
A ganodermáról itt tudsz bővebben olvasni: http://fitokucko.dxn.hu/ganoderma
Ha bármi kérdésed merül fel, itt tudod velünk a kapcsolatot felvenni: http://fitokucko.blogspot.hu/p/kapcsolat.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése